Kétféle ember létezik, van aki jógázik és van aki nem. Egyelőre még az utóbbi csoport van többségben és akadnak igen komoly és nyomós érveik a jóga ellen.

Nézzünk meg öt “valódi” indokot, ami miatt érdemes mellőzni az életünkből a jógát. Az olyan jellegű súlyos kifogásokat most ne vegyünk figyelembe, mint “alkalmatlan a testalkatom” a jogához és társait.

  1. A közvetlen környezeted pont úgy imád, ahogy vagy: kötözködősen, morgolódva, pattanásig feszült idegekkel és épp ezért nem is tervezel változtatni a dolgokon.
    Amerikai kutatások azt bizonyították, hogy akik napi egy órát jógáznak, azoknak 27%-kal megnövekedett a GABA-szintjük. Ez nagyon jól hangzik, de ez miért is jó nekünk? A GABA neurotranszmitter, ami csökkenti a pánikérzetet és a hangulatingadozást.
  2. Ha már mindenképp meg kell öregedni, akkor lassú szellemi leépülésben a legbiztosabb.
    Idősebb korban a mentális leépülést az agykérgünknek köszönhetjük. Az agykéreg a központja a gondolatainknak, az érzelmeinknek és a beszédnek, így belegondolva tényleg nem valami pozitív, ha nem szuperál a legjobban. De hogyan is kapcsolódik a meditálás és az agykérgünk megóvásához? Kutatások szerint a meditálók agykérge vastagabb, mint azoké akik nem meditálnak. 40-50 éves meditálók agykéreg vastagságát vizsgálták és arra az eredményre jutottak, hogy 20-30 éves korúakéval egyezik meg azokon a területeken, amelyek a magasabb mentális, érzelmi és viselkedési funkciókért felelősek. És még azt mondják nem létezik örök fiatalság…
  3. Ha beüt a válság, akkor biztos, ami biztos a derekad köré gyűjtött vésztartalék segít a túlélésben.
    Nem annyira bonyolult a képlet, ha mozogsz, akkor kevesebb zsír raktározódik el a tested különböző pontjain. Nincs ez másképp akkor sem, ha jógázol és a legjobb az egészben, hogy független az étkezési szokásoktól. A legtöbb mozgásforma aerob jellegű, ami több oxigénfelvételre serkenti a testet. A folyamat végén pedig éhessé teszi az embert. A jógagyakorlás közben pont az ellenkezőjére törekszünk, nagyobb teljesítményre, de kevesebb levegővételre. Tehát a jól végzett ászanasorozat után nem az lesz az első dolgod, hogy feltépd a hűtőt és rávesd magad az első, kezed ügyébe kerülő csirkecombra.
  4. Nincs szükséged nagyobb lendületre, se sebességre. Az elért maratoni csúcsod úgy tökéletes, ahogy van.
    Gondoltad volna, hogy a maratoni futók állóképessége már egy jóga óra után is a kétszeresére nőhet? A jóga széleskörű módszereivel csökkenthető a versenydrukk és elkerülhető az ízületek egyoldalú és ismétlésből adódó megterhelése. Tehát bármilyen versenysport kiegészítő mozgásaként a jóga növeli a teljesítményt.
  5. Nem érted a sok nyakatekert pózt és lehetetlen testhelyzetet, szinte már gyűlölöd a jógát.
    Tény, hogy a rengeted irányzat és oktató közül nagyon nehéz megtalálni a számodra legideálisabbat, de ha valóban elhatároztad magad, akkor nem lehetetlen feladat. Ha sikerül túllendülnöd a kezdeti nehézségeken, akkor biztosan állíthatjuk, hogy a jóga nem lesz többé mumus számodra, hanem szeretni és élvezni fogod.

Ha továbbra is jobban szimpatizálsz a passzív megoldásokkal, akkor nem is akarunk meggyőzni, hogy sokkal jobban járnál a jógával. Annyit azonban még hozzáteszünk, hogy sokkal jobb természetes terápiás módszerek léteznek, mint a gyógyszerek és a különböző táplálékkiegészítők és gépek. Ezek ideig óráig működnek, de a valódi gyógyulás és az igazi egészség titka a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás.