Dr. Nathan Newman kutatási és klinikai eredményeit megismerte Randy Ray és Wendy Lewis, akik ezt megelőzően már 2 céget a TOP500-ba vezettek – meglátták ebben a jövő trendjét. Kizárólagosságot kaptak ennek a technológiának a forgalmazására.

Így született meg 6 évvel ezelőtt a JEUNESSE GLOBAL vállalat.

Randy térdműtét előtt állt, de először ki akarta próbálni az őssejt-injekciózást, ezért felkereste Dr. Newman irodáját.

Egy napon, amikor Dr. Newmanre várt, meglátott egy kis üveget az asztalon, és rögtön arra gondolt, hogy dr. Newman kifejlesztett egy őssejt szérumot, amellyel helyettesíti a beinjekciózást. Randy azonnal meglátta az óriási lehetőséget és megkérdezte Dr. Newmant, hogy megkaphatja e a forgalmazási jogot az őssejtekre.

Nathan mosolygott és azt mondta, nincsenek őssejtek az üvegben.

Mert azok élő sejtek. Ha eltávolítják őket a saját környezetükből vagy nem helyezik bele egy megfelelő tápláló gélbe, akkor nem maradnak életben.

Randy annyira csalódott volt, hogy Nathan folytatta egy jó hírrel: „Nincsenek őssejtek a szérumban, de minden, ami ebben a formulában van, az őssejtek termelik.”

A szérum az őssejtek mellékterméke, tele van ” növekedési faktorokkal” – mondta Newman.

A növekedési faktorok molekulák, és NEM élő sejtek. A molekulák képesek életben maradni a testen kívül, felvihetjük őket az arcra, és ott elvégzik a munkájukat! Nem így az őssejtek.

A növekedési faktorok jeladó molekulák, amelyeket az őssejtek bocsátanak ki azért, hogy jeleket adjanak a bőrsejteknek. Minden egyes növekedési faktor egy speciális jelet tud küldeni, és ez egy speciális feladat elvégzését eredményezi a bőrsejten belül. Például, a „Transzformáló növekedési faktor béta” (TGF-B) olyan jelet ad, ami a kollagéntermelést stimulálja.

A „Keratinocita növekedési faktor” (KGF) a szöveti sejtek növekedését serkenti, az „interleukinok” által leadott jelek a gyulladásokat csökkentik.

Minden növekedési faktor egymással szinergiában működve kijavítja, kicseréli és megújítja a bőr sejtjeit.

Miután a zsírból kinyerte az őssejteket, Dr. Newman egy nagyon kis mennyiséget speciális tápanyag gélben egy Petri-csészébe helyez, és vár néhány napot. A megfelelő közegben az őssejtek gyorsan osztódnak és folyamatosan kommunikálnak egymással, ezáltal sok növekedési faktort bocsátanak ki a tápláló gélbe. Néhány nap után leszűri ezt a gélt Dr. newman, amely tele van növekedési faktorral, ezáltal eltünteti belőle az össZes őssejtet. Ez a növekedési faktor van a LUMINESCE szérumban. Több mint 200 különböző növekedési faktor! Semmi más!

( forrás: http://finitibolt.hupont.hu/23/ossejt-technologia-a-kozmetikaban )